Nagyszalóki-csúcs szélesen elnyúló, óriási hegytömege a főgerincből a Kis-Viszokánál (Východná vysoká) keletre kiágazó szárnyvonulat utolsó orma. A Nagy-Tarpataki-völgy (Vežká Studená dolina) felé fordított É-i oldala meredek letörések, szakadékok és sziklabordák tömkelegéből áll, ellenben D-re végig omladékos lejtőkkel ereszkedik alá.
A Nagyszalóki-csúcs lejtőit zergevadászok régen is látogatták. Az első ismert turistákat id. Buchholz György - a maga idejében a Magas-Tátra legjobb ismerője - által vezetett tizenkét tagú csoport alkotta, 1664-ben a K-i gerincet követve jutottak fel a csúcsra. A csoportot kísérő vadász az utat már régebben ismerte. A XIX. század elejétől inkább a Blásy-völgyből (Slavkovská dolina) indultak a csúcsra.
Az első turistaösvény a Tarajkáról (Hrebienok) a csúcsra 1881-ben készült el, a XX. század elején javították ki. A Csorbás-gerinc (trbavý hrebeň) alsó egyharmadában egy korlátokkal bebiztosított és hat paddal ellátott 1901-ben a tátrai fürdővendégektől Dr Weisz Miksa (1845-1925) által összeszedett adományaiból létesített kilátó készült, melyet a fürdővendégek Miksa-magaslatnak (Slavkovská vyhliadka, Maximiliánka) kezdtek nevezni. Weisz halála után a turisták egy kőpiramist emeltek. Az emlékművet a II. világháború éveiben semmisítették meg.
